Elon Musk hétfőn hivatalosan is megerősítette a szakértők által már régóta várt lépést a Cybertruckkal kapcsolatban. A vezető ...
Alig pár nappal azután, hogy Sam Altmannak, az OpenAI vezérigazgatójának sikerült magára haragítania világszerte az otthoni ...
Közel negyed évszázaddal azután, hogy a hétköznapi PC-kből eltűntek, végre a repülőgépek irányítását végző számítógépes ...
Az 1995-ben, az internet szélesebb nyilvánosság számára elérhetővé válásának hajnalán indult napilap a maga idejében ...
Kerek két héttel azelőtt, hogy a játék végre hivatalosan is kiadásra kerül majd, a Rockstar egy rakás új képet adott ki a GTA ...
Bár a GTA VI PC -s változatának megjelenésére még legalább jövő év elejéig várni kell majd, már most jó benyomást kaphatunk ...
Hacker ek a héten egy elképesztő célpontot találtak maguknak. Ugyanis az USA egyik legnagyobb közkönyvtárát, a New York-i ...
A Ferrari tavasszal bemutatott első elektromos autója, a Luce keményen rácáfolt a kritikusokra, akik leleplezésekor ...
Bár azt, hogy az elmúlt másfél évben elképesztő emelkedésen mentek keresztül a memóriák árai, ezen a ponton már mindenki ...
Pár nappal azután, hogy virálissá vált kijelentése, ami szerint "szörnyű pazarlás" az otthoni gépekbe rakni az értékes RAM ...
Alig pár héttel azután, hogy egyszer már beszámolt róla, a Microsoft kedden újabb blogposztban részletezte, hogy milyen ...
A Microsoft a közelmúltban kénytelen volt megerősíteni, hogy biztonsági kutatóknak egy súlyos sebezhetőség et sikerült ...